Az elektrokardiográfia alapjait az 1900-as évek elején fektették le. Az 1880-as évek végén Dr. Augustus Désiré Waller, brit fizikus volt az első ismert személy, aki az elektrokardiogramot rögzítette. A kísérlete során kutyáján, Jimmy-n végzett méréseket. Az elektródákat az állat mellső és hátsó lábához helyezte, és egy Lippmann-féle capilláris elektrométert használt a szív elektromos aktivitásának mérésére. Waller azt is bemutatta, hogy az emberi szív elektromos aktivitását is lehet rögzíteni, bár az ő módszere még nem volt különösen érzékeny, vagy praktikus a klinikai alkalmazás szempontjából.
Habár Waller az elsők között ért el részeredményeket, a
koncepciónak fő atyja és a technológia tökéletesítője Willem Einthoven holland
fiziológus volt. Ő találta fel az első, klinikai környezetben is alkalmazható
készüléket, és 1908-ben bemutatta az első, továbbfejlesztett
elektrokardiogramot. Einthoven 1924-ben Nobel-díjat kapott "a szív
elektromos jelenségeinek felfedezéséért" végzett munkájáért. Az ő
munkásságának köszönhetően az EKG-ból hamar nélkülözhetetlen diagnosztikai
eszköz vált a kardiológiában.
Az elektrokardiográfia, gyakran rövidítve EKG, az emberi szív elektromos aktivitásának vizuális ábrázolására szolgáló feltérképezési módszer. A metódus alapja, hogy minden szívösszehúzódást egy elektromos impulzus előz meg, amely a szinuszcsomóból ered. Ez az impulzus a szív különböző részein haladva az izomzat depolarizációját, majd repolarizációját okozza, ami összehúzódásokat és nyugalomba térést eredményez.
Az ekg készülék elektródákkal érzékeli a test bőrén lévő
elektromos potenciálokat, amelyek az említett impulzusok eredményeként
keletkeznek. Az így észlelt jelek gyakran kicsik és gyengék, ezért egy
előerősítő segítségével erősítik fel őket. Ezen túlmenően, hogy a jelet tisztán
és pontosan tudjuk értelmezni, a készülék szűrőket használ, amelyek
eltávolítják a nem kívánt interferenciákat.
A szív elektromos aktivitásának grafikus ábrázolása három
alapvető részre osztható. Elsőként a P hullám jelenik meg, amely a pitvarok
depolarizációját mutatja. Ezután a QRS komplex következik, ami a kamrák
depolarizációját ábrázolja. Végül a T hullám képviseli a kamrák
repolarizációját.
Ezen információk segítségével az orvosok képesek azonosítani
és diagnosztizálni a különböző szívritmuszavarokat, szívinfarktust és más
szívbetegségeket. Azonban fontos megjegyezni, hogy bár az EKG rendkívül hasznos
diagnosztikai eszköz, néha további vizsgálatokra lehet szükség a pontos
diagnózis felállításához. Ilyen lehet egy ultrahangos képalkotás, vagy a
terheléses vizsgálat. Törekedjünk az egészséges életmódra, hisz az egészség a
legnagyobb kincs!




